read receipts
A lakatlanc, amelyről mindenki dicsekedik, egy nyitott ajtón lóg
Bankodnak van DMARC-ja. A légitársaságodnak is. Majdnem semmit sem csinál, és az a beállítás, amely ezt bizonyítja, egyetlen szó hosszú.
A DMARC-rekordot közzétevő domainek nagyjából kilenc-tizede p=none értékre van állítva — az az üzemmód, amely pontosan azt közli a világgal, hogy ki utánozza Önt, majd pedig egyszerűen átengedi őket. A Red Sift elemzése az elmúlt évtizedről azt mutatja, hogy a valódi DMARC-érvényesítés éveken keresztül egyjegyű százalékban van, és még az optimista szállítói számok is azt mutatják, hogy a rekordok túlnyomó többsége none értékű.
Itt van az a vicc, amely abban a szóban rejtőzik. A DMARC — az RFC 7489-ben leírva — az az eszköz, amely azt határozza meg, hogy egy fogadó levelezési szerver mit tegyen, amikor az Ön domainből származónak állító üzenet nem teljesíti az alapul szolgáló ellenőrzéseket. Ezek az ellenőrzések az SPF (engedélyezett ez a szerver az Ön helyett küldeni?) és a DKIM (kriptográfiailag Ön írta alá ezt az üzenetet?). A DMARC ezek fölött helyezkedik el és döntést hoz. A p=none az a döntés, amely valójában nem döntés. Az azt mondja: vegyétek észre a csalást, naplózzátok a csalást, küldjetek nekem egy jelentést a csalásról — és még akkor is szállítsátok le.
Egy füstérzékelő, amelyből kihúzták az akkumulátort, még mindig a mennyezeten lóg. Úgy néz ki, mint védelem. Olyan fotózódik, mint a védelem. Csak azt nem csinálja, hogy becsönget, amikor a konyha lángol.
A két beállítás, amely ténylegesen működik, a p=quarantine, amely a sikertelen leveleket spambe küldi, és a p=reject, amely a fogadónak azt mondja, hogy dobja vissza, mielőtt megérkezne. Ez az egész lényeg. Egy olyan csaló, aki a billing@yourbank.example tartományt hamisítja, csak akkor ütközik falba, ha az a bank reject értéket tett közzé. Ha a bank none értéket tett közzé — és a legtöbb ezt tette —, a hamisítás úgy csúszik be az inboxba, mintha valódi dolog lenne, a valódi logóval együtt, amely közvetlenül a valódi webhelyről van lehúzva.
Miért marad mindenki a none értéknél? Mert a none a biztonságos első lépés, és a biztonságos első lépéseknek az a szokásuk, hogy az ember végleg ott marad. Ott kell kezdeni, el kell olvasni a jelentéseket, meg kell találni minden legitim szolgáltatást, amely az Ön nevében küld — az alkalmazottmenedzsment-szállítót, a marketingplatformot, a fel nem dokumentált jegykiadási eszközt —, biztosítani kell, hogy mindannyian helyesen írják alá, és aztán szigorúbbá tenni a reject értékre. Ez az utolsó lépés az ijesztő. Ha a reject értékre vált valami olyan hitelenített küldővel, amely még mindig a vadonban van, akkor a saját számlázást tüzed el. Így aztán a csapatok közzéteszik a rekordot, közlik a revizorokkal, hogy ez kezelve van, és soha nem térnek vissza, hogy befejezzék. A jelentésekről szóló e-mailek felgyülekeznek, olvasatlanul maradnak. Az akku kimarad.
Az áldozat te vagy, az az ember, aki olvassa az üzenetet. Amikor egy olyan márka, amelyből megbízol, a DMARC-ot none értéken hagyja, akkor a „valódi domainből érkezett" már nem jelent semmit, mert egy bűnöző hamisítványa ugyanazt a vizuális tesztet teljesíti. Ez pontosan az a rés, amelyet az xmail fogadási végén figyel: egy üzenet hidegen meghiúsulhat a hitelesítésben, és még így is beérkezhet úgy, hogy az Ön közüzemi cégéről szól, mert az utilitás soha nem mondta a világnak, hogy utasítsa el a hamisítványokat.
Tehát itt van egy teszt, amelyet körülbelül tizenöt másodperc alatt le tudsz futtatni. Vegyél bármilyen márkát, amely egy „gyanús tevékenység" e-mailel megrettenített — nyiss meg egy nyilvános DMARC-keresést és illeszd be a domainüket. Ha az irányelv p=none értékről szól, az a vállalat azt kéri a fogadóktól, hogy vegyék észre az utánzást és ne tegyenek semmi erről. Millió domain teszi ezt a kérést halkan minden nap.
A javítás nem több technológia. Ez az a bátor lépés, hogy egy szót megváltoztass a none-ból reject-re. Az alarm már látja a füstöt. Valakinek csak vissza kell tennünk az akkumulátort.